Történetünk
A halgazdász facilitis és a polimertechnológus gépész
2020 elején érkeztünk a Horhos-Völgybe, Tardonára, amely egy kicsiny bükklábi falucska.
A birtok alapkövét már elődeink letették, de mi, amikor ideköltöztünk, egészen más utat szerettünk volna járni. Az első hónapokban még csak egy shetlandi póni és néhány baromfi társaságában élveztük a szabadságot, valamint a birtok adta kifogyhatatlan munkát és meglepetéseket.
A mezőgazdaságot mindketten valahogy mindig természetes utunknak éreztük: Anna családjában hosszú hagyománya van az állattartásnak és földművelésnek, Dani, akinél az állatok és a természet szeretete már korán megmutatkozott, állattenyésztő mérnökként szerzett diplomát.
Megismerkedésünk kezdetétől egyértelmű választás volt, hogy fenntartható gazdaság alapításában látjuk a jövőnket, hiszen a Föld csodálatos ereje és megújulása arra késztet minket is, hogy kölcsönös tisztelettel bánva tudatos, regeneratív mezőgazdasággal ápoljuk, amit kaptunk, hogy az utánunk következő generációnak is legyen lehetősége megismerni a teremtett világ kincseit.
Anna & Dani
A HORHOS-VÖLGYRŐL
A Horhos-Völgy egy közel 50 hektáros, Natura 2000* védettség alatt álló, öko minősítésű kaszálókból, legelőkből és vizes élőhelyekből álló, családi gazdaság a bükki dombságban. A birtok agyagos, vulkanikus üledékkel borított dombok között fekszik, melyek szántóföldi kultúra termesztésére igen soványak, de rideg tartásban nevelhető, a légkörhöz alkalmazkodott állatokkal csodálatosan gazdagítható. Ezek biológiai sokfélesége felbecsülhetetlen érték és kiegészítői a minket körülölelő erdők és mezők vadon élő állatainak.
Hiszünk a csapatmunkában, számunkra a siker a közvetve megjelenő eredmény, a termetett érték, az élettel gazdagodó legelők, erdők, hogy részesei lehetünk a pozitív környezeti változásoknak.
Harmóniában a természettel...
Úgy gondoljuk, hogy a körülöttünk lévő természeti tájjal összhangban kell dolgoznunk, számunkra ez az egyik alapvető célkitűzés. Mindemellett szenvedélyesen hiszünk a hagyományos, fenntartható értékekben amelyek mára modern színezetet kaptak, de a "spanyol viaszt" nem mi találtuk fel - amit elfelejtettek a nemzedékek, tudatos munkánk visszaépíteni és fejleszteni.
Jelenleg ketten igyekszünk egészséges és jóízű élelmiszereket előállítani. Te, kedves vásárlónk, azzal, hogy a Horhos-Völgytől vagy bármely körülötted fellelhető kis gazdaságtól vásárolsz, segítesz fenntartani és fejleszteni ezeket az értékeket etikus, jó értelemben vett lokálpatrióta szellemben egy élénk és fejlődő vidéki közösség részeként.
*Natura 2000: A Natura 2000 egy olyan összefüggő európai ökológiai hálózat, amely a közösségi jelentőségű természetes élőhely-típusok, közösségi jelentőségű állat- és növényfajok védelmén keresztül biztosítja a biológiai sokféleség megóvását, és hozzájárul kedvező természetvédelmi helyzetük fenntartásához, illetve helyreállításához. (www.natura.2000.hu)
Iratkozz fel hírlevelünkre!
100% TERMÉSZETES
100% SZABADON TARTOTT
100% ÖKO MINŐSÍTÉSŰ LEGELŐK
100% GMO & VEGYSZERMENTES
Nem csak így lehet, de szerintünk csak így érdemes, hogy gondoskodjuk a Földről, amit kölcsönbe kaptunk az unokáinktól. Számunkra ez a regeneratív, ökológiai gazdálkodás. Ahol szempont a termelési hatékonyság, de nem a Föld és az állatok kizsigerelésével, hanem a földünk és a légkör visszafordítható gyógyulásával. Elértünk oda, hogy a klímaváltozás mindennapunk kézzel fogható jelensége. A tudatos gazdálkodással, legeltetéssel és a talajban történő szénmegkötéssel elindíthatunk egy pozitív benyomást mind a mezőgazdaságban, mind az életünkben. Segítőink ebben...